Nem hiszem, hogy bárki számára meglepetést okozna a kijelentés, miszerint a számítógépek és az alkalmazott technológia mindennapi alkalmazásának lehetőségei szorosan összefüggnek a gépek fejlettségével, és használatuk költségével.

Az 50-es, 60-as években a számítógépek még rendkívül speciális igényekkel rendelkező jószágok voltak, érzékenyek voltak a hőmérsékletre, a páratartalomra és a porra, azonban egy dolgot kiválóan végeztek: a számítást. Ahogy a számítógépek egyre okosabbak lettek, úgy váltak képessé egyre bonyolultabb számításokat véghezvinni, és ezzel párhuzamosan új ajtók nyíltak meg a számítások integrálása előtt. Eképp történhetett meg az, hogy a ceruza és kockás füzet szerepét átvette a kompjúter, és az elszigetelt megoldások évtizedek alatt bonyolult rendszerekké érlelődtek, melyek a vállalatok szolgálatába állítva a kezdeti erőforrástervezést követően (MRP) mára vállalatok széles körének támogatják mindennapi operatív és stratégiai tevékenységeit (ERP).

Hasonló jelenség megfigyelhető egyéb területeken is, így  az információáramlás technológiai fejlődésében. Nem annyira régi emlék még számunkra, ahogyan PC-nkre kötött dial-up modem némi pittyegés után felengedett minket az információs sztrádára, ahol elsősorban csak olvasható tartalmakat tudtunk élvezni a lassú sebesség miatt. A sávszélesség rohamos bővülésével azonban egyre intenzívebb vizuális tartalmak váltak egyre könnyebben és olcsóbban elérhetővé számítógépünkön igényeinknek megfelelően. A kérdésre, miszerint mindez csak a számítógépünkön lenne-e lehetséges manapság – a válasz egyértelmű nem.

Az IPTV technológia ötvözi a televíziózás és a webes böngészés előnyeit, miszerint digitális televízió minőségben vagyunk képesek az IP (Internet Protokoll) csatornán keresztül a központi streaming szerverről akár real-time tartalmakat letölteni interaktív módon. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy nem csak az éppen aktuálisan futó műsorokat tudjuk megtekinteni TV-nk képernyőjén a jelből a készülék tetején elhelyezett doboz (set-top-box) által átalakítva, hanem a timeshift funkció segítségével a pár éve agyonsugárzott reklámnak megfelelően (Apa, kezdődik!) meg tudjuk szakítani az éppen figyelemmel kísért műsort, hogy egy későbbi pillanatban folytassuk, illetve meg tudjuk tekinteni az elmúlt 24 óra műsorait, akár a reklámok kihagyásával is. Érdekes információ, hogy az USA-ban az IPTV előfizetők harmada nyiltkozta, hogy a reklámok kihagyása miatt váltott a technológiára.  Emellett még számtalan szolgáltatás áll rendelkezésre az előfizetők fogyasztói élményének fokozására a naprakész műsorújságtól kezdve, a műsorhoz kapcsolódó kattintható információn, a kép a képben funkción át a video on demand (VoD) online videotéka szolgáltatásig bezárólag, melyet a technológia tesz lehetővé, és a szolgáltatők támogatnak.

A távlatok, amelyeknek az interaktivitást biztosító technológia teret tud biztosítani, rendkívül messze mutatnak. Képzeljük el, hogy egy film nézése közben egy távirányító segítségével dönthetjük el, hogy a főhős lezuhanjon-e a szakadékba, avagy sem. Ha esetleg a lezuhanás mellett döntenénk, részletes termékinformációkat hívhatunk le a  még ilyen helyzetekben is fixáló hajzseléről, hogy aztán kedvünk szerint megvásárolhassuk azt szintén pár gombnyomás segítségével.

Látható tehát, hogy a hagyományos TV-zéshez képest számtalan előny birtokosa a technológia. Jelen cikk aktualitását azonban nem ezen előnyök jelenléte, hanem sokkal inkább a folyamatosan növekvő sávszélesség következtében előállt hirtelen fogyasztószám robbanás hordozza. Az IPTV technológia hype görbén történő felfelé kúszásának megértéséhez vessünk egy pillantást a számokra.

A legnagyobb hazai IPTV szolgáltató előfizetőinek száma 2009. március 31-ig 200%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, aminek következtében most már közel 40 000 előfizető tart igényt szolgáltatásukra. Magyarországon is láthatóan kezd beindulni a piac, azonban a várható trendek megismeréséhez vigyázó tekintetünket vessük a globális kimutatásokra.

A Gartner piackutató cég 2008 negyedik negyedévében készített kutatása alapján a 2007-től jelenlevő 12 millió felhasználó mára közel 20 millióra dagadt, mely szám alakulása 2010-re közel 55 millióra várható, a háztartások 2,8%-os IPTV-penetrációja mellett világszerte. A legígéretesebb piacok Ázsiában találhatók, ahol a nagy népsűrűség miatt is nagyobb a sávszélesség; Kínában 3 éven belül 21 millió felhasználót várnak. Jelenleg árbevétel szempontjából az USA a piacvezető, ahol 2008-ra 93,5%-os bevételnövekedés (teljes bevétel 4,5 Mrd $) történt, azonban a felhasználók aránya jelenleg Nyugat-Európában a legmagasabb.

A sávszélesség növekedésével párhuzamosan magasabb minőség (pl. HD szolgáltatás) és megbízhatóbb szolgáltatási színvonal – így több felhasználó – várható. A felhasználók kritikus tömeggé duzzadásával pedig újabb szolgáltatások várhatók, melyek a már most is speciális szabályozást, reklámpiacot (személyre szabott reklámok) és médiapiacot (új versenytársak) is minden bizonnyal teljes mértékben átszabják. Nyilvánvalóan számtalan aspektusáról lehetne értekezni a frissen megjelent, a háztartásokban gombamód szaporodó IP alapú televíziózásnak, egy dolgot azonban biztosan kijelenthetünk: Apa, elkezdődött!