ERP Barométer 2010. május – I. rész
Háromrészes cikkünkben az ERP piac helyzetét mutatjuk be. A harmadik rész közlésekor az elemzés egyben is letölthetővé válik majd. Az ERP barométer célja, hogy az ERP piac rövid távú trendjeit szemléltesse és azonosítsa a keresleti – kínálati dinamika fő drivereit. Elemzésünk globális, azaz nem a magyar piacra szűkített. Módszertanunk az interneten elérhető aktuális hírek, a keresleti oldalt reprezentáló hirdetések, és keresések, posztok, valamint a kínálati oldal hirdetései és posztjainak szintetizáló elemzésére épül. Célunk, hogy az ERP értéklánc döntéshozóit stratégiai szintű információval lássuk el.
Az ERP barométerünk első felmérését a Trendistic és a Google Trends segítségével végeztük, megvizsgáltunk két lehetséges indikátort az ERP trendek bemutatására. Az egyik a Google keresések aránya, amely vélhetően erősen korrelál a különböző ERP rendszerek népszerűségével. A másik indikátor, amely hosszabb távon szintén jelzésértékű lehet a Twitter bejegyzésekben való fellelhetőség. Ez a mutató jelenleg mint érdekesség került be a gyors felmérésbe, mivel nem lehet számottevő következtetéseket levonni belőle, ugyanakkor a közösségi média ezen formáját egyre többen használják márkaismertség kutatásra, valamint a fogyasztói vélemények felmérésére.
Google keresési trendek
Google keresési trendek SAP kulcsszóra 2004-2010
Az SAP esetében számottevő változást a kereséseket illetően nem figyelhetünk meg a vizsgált évek alatt, a keresési népszerűségét tekintve tehát stabilitást mutat. A különböző betűvel jelölt pontok az SAP-val kapcsolatos fontosabb bejelentéseket szemléltetik. A B pontban a Business Objects felvásárása került napvilágra míg a C pont a válság okozta létszámleépítés hatására került kiemelésre, amikor 3000 munkahely szűnt meg az SAP-nál. A D pont a válság hatására bekövetkező 2009 Q1-es profitcsökkenés bejelentése a korábbi év ezen időszakához képest. Az E pontban Steve Ballmer a Microsoft CEO-ja vetett véget a pletykáknak és jelentette be, hogy nem szándékozzák az SAP-t felvásárolni. Az F pontban az SAP CEO-ja jelentette be a pozíciójáról való lemondását.

Google keresési trendek Oracle Applications kulcsszóra 2004-2010
Az Oracle Applications népszerűsége a keresési volument illetően fokozatosan csökkent 2004-ről 2010-re. Az A pont a Dell és az Oracle stratégiai partnerségéről bemutató cikkek hatására mutat kiugró értéket a vonatkozó híreket illetően. A B pontban Oracle alkalmazások fejlesztését jelentették be különböző Nokia készülékekre. A C pontban a Ciscoval történő együttműködés látott napvilágot.A D és az E két egymást szorosan követő bejelentés hatására mutat kiugró keresési értéket.

No comments yet.
No trackbacks yet.
Az ERP rendszerek piacának áttekintés
about 3 months ago - No comments
Az ERP piac jóllehet már érettnek tekinthető, ennek ellenére számos kitörési pont van az innovációra, hiszen a kezdetektől fogva állandó mozgásban van. A piacot az előrejelzések szerint konszolidáció és enyhe növekedés fogja jellemezni a következő években. A legnagyobb szereplők már elköteleződtek egy-egy megoldás mellett, mely megállapodások hosszú távra szólnak. Specializált megoldások, mint például CRM (ügyfélkapcsolat More >
ERP Barométer 2010. május – III. rész
about 4 months ago - No comments
Az ERP piac trendjeit bemutató háromrészes cikksorozatunk harmadik, befejező részében a nagy ERP rendszerek Twitter bejegyzésekbn való előfordulási gyakoriságát vizsgáljuk meg azt elemezve, hogy hogyan írják le ezek az ERP piac rövid távú trendjeit a keresleti – kínálati dinamika fő drivereit. A teljes elemzés letölthető itt: ERP Barométer 2010. május
Kulcsszóvizsgálat a Twitteren
A Trendistic-el vizsgált hat More >
ERP Barométer 2010. május – II. rész
about 4 months ago - No comments
Az ERP piac trendjeit bemutató háromrészes cikksorozatunk második részében a Microsoft Dynamics ERP megoldásokat vizsgáljuk meg online hírekben való előfordulási gyakoriságuk, illetve onlie keresttségük alapján, azaz szemléltesse és azonosítsa az ERP piac rövid távú trendjeit a keresleti – kínálati dinamika fő drivereit. A Microsoft Dynamics rendszerek keresettsége és hivatkozottsága különbözik a piac egyéb szereplőitől és egyedi sajátosságokat mutat – ezeket elmezzük a következőkben.
ERP Barométer
about 4 months ago - No comments
Az alábbi agresszív hirdetés londoni gyűjtésből származik. (A nevet kitakartuk, hogy ne csináljunk reklámot.) Álljon itt ez a kép ERP Barométer rovatunk előfutáraként. Hamarosan további részletek következnek.